Tisztelt Felhasználó!

 

Ennek az összeállításnak az elkészítésével az volt a célunk, hogy több évtizedes munkánknak egy szeletét megosszuk azon kollégákkal, akik nem kívánnak olyannal bajlódni, amit már más elkészített.

Az anyagban található 360 db dokumentum legtöbbje továbbszerkeszthető (Word) formátumban készült, tehát változtathatók, módosíthatók, amelynek jelentősége abban áll, hogy saját magunk is készíthetünk ezek felhasználásával kezelési utasításokat olyan gépekre, amire nem találtuk meg az eredetit. Viszont a gép kezelésének, használatának egyik fontos eleme a dokumentációk megléte.

Az üzembe helyezési, használatba vételi eljárások, illetve az ezeket megelőző munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálatok egyik sarkalatos hiányossága szokott lenni az, hogy nincs, vagy már nem lehet feltalálni a gépkönyveket, kezelési-, karbantartási utasításokat. Ezen hiányosságoknak a pótlása súlyos anyagi megterhelést jelenthet a munkáltatóra akár egy gép esetében is, nem beszélve arról, ha ezek tömegével fordulnak elő.

Ennek az anyagnak a fejlesztésével, bővítésével nem állunk le, időnként (évente egyszer) bemutatunk egy másik verziót, amikor újabb 50-100 gépre vonatkozó dokumentációt adhatunk közre.

Reméljük, hasznosnak találja az összeállítást, és munkáját megkönnyítendő, profitálhat is belőle.

 

Jó munkát kívánunk!

 

Ravasz László és Somogyi Gábor

Az oldal sütiket használ. Az Ok gombra kattintva, engedélyezi használatukat.
Ok